24/10/2026
🏎️ Pintér Kupa VI. Forduló - KecelRing 🏁🏆🥉
Elérkezett az utolsó, mindent eldöntő felvonás is Kecelen. Eredetileg egy szimpla egynapos hétvégére készültünk, de az élet - meg a 107 fős nevezési lista - közbeszólt, így végül egy kétnapos szezonzáró küzdelem kerekedett belőle. Az IFI kategóriában sem volt hiány jelentkezőből: 15-en sorakoztunk fel (14 IFI + 1 Junior). Mivel a keceli rajtrácsra egyszerre csak 10 autó fér fel, így a mezőnyt szétszedték IFI1 és IFI2 csoportokra.
Már a felvezetés sem volt egyszerű, hiszen bevezették az új Sportity applikációt, ami finoman szólva is tartogatott még meglepetéseket mindenkinek... (amikor az időmérő után valaki random a 4. helyről a 12.-re csúszik vissza a rendszerben, ott azért sejteni lehetett, hogy lesz még itt probléma).
A hétvégének úgy vágtunk neki, hogy 2 pont előnnyel tartottam az összetett 2. helyet, a cél pedig egyértelműen ennek megőrzése volt.
Az időmérőn próbáltam összerakni egy vállalható gyorskört, de az első kanyarban rögtön elfékeztem magam és kicsúsztam. Ez a 6. helyre volt elég, ami azt jelentette, hogy az IFI2 kategória 3. rajtkockájából várhattam a folytatást.
Aztán jött a szombati 1. előfutam, meg a "kedves" szervezői gesztus: a pályát persze csodálatosan fellocsolták, és a 3-2-3-2-es rajtfelállás miatt nekem a bokáig érő sár jutott. Nem meglepő módon a rajtnál esélyem sem volt jót mozdulni, azonnal visszacsúsztam az utolsó előtti helyre. Szorított foggal küzdöttem vissza magam, voltak komoly koccanások és előzések - és ha valami ebben a kavarodásban az én hibám volt, attól ezúton is elnézést kérek! Az utolsó körben már az 5. helyen autóztam, amikor pont előttem borult fel egy versenyző. Piros zászló, a futamot nem indították újra, a célvonalnál pedig hivatalosan csak 6. voltam, így egyetlen pontot sem kaptam...
Vasárnap aztán folytatódott a hullámvasút. A 2. előfutamban hatalmasat meccseltem az IFI2-ben az 5. helyért, amit egy kőkemény utolsó körös csatában sikerült is bejuttatnom a célba. Pihenni viszont nem volt időm, mert a 3. előfutam előtt jött a Sportity-káosz csúcspontja: a kamerám ugyan lemerült, de én teljesen nyugodtan vártam a rajtelőkészítőben abban a tudatban, hogy az app szerint IFI2-es vagyok. Erre amikor odaértem, közölték, hogy „ja, bocs, te átkerültél IFI1-be, és ha most nem jössz, elindítjuk nélküled”. Önhibámon kívül majdnem lemaradtam a futamról, de a helyszíni rohanás után nagy erőlködések árán innen is sikerült elhozni egy 5. helyet. Az elődöntőben pedig már konkrétan vakrepülést nyomtam... Közvetlenül előttünk telibelocsolták a pályát, így két kanyar után a szélvédőm használhatatlanná vált. Az ablakmosó nem működött, az ablaktörlő meg csak szépen elmaszatolta a homokos sarat az üvegen. Igazi „kicsikét szűk a világ nekem” érzés volt odabent, lövésem sem volt, merre van a pálya. Egy ideig még tudtam követni a 4. helyezett porlámpáját, de aztán amikor már kiszélesítettem a pályát és telibekaptam pár gumit a pálya szélén, már kevésbé volt vicces a dolog. A lényeg viszont az volt, hogy nem borultam fel, és az újabb 5. hellyel megváltottuk a jegyet a döntőbe!
A döntő futamra már a tetőfokára hágott a feszültség. Kőkemény csatát vívtunk az összetett 2. helyért küzdő aspiránssal, amikor ő hibázott és megforgott előttem. Én még időben elcsíptem a féktávot és megálltam, de a mögöttünk érkezők a sár- és porfelhőben a szinte nullára csökkent látási viszonyok miatt már tehetetlenek voltak: belefutottunk egy klasszikus versenybalesetbe. Akkora lendülettel érkeztünk össze, hogy a mögöttem jövő konkrétan alám hajtogatta a kipufogót és felgyűrte a kasztnit.
Az ütközés után az autó teljesítménye drasztikusan visszaesett, és a sérült technikával már elképesztő küzdelem volt pályán tartani a kocsit. Ennek ellenére a soron következő kanyarokban sikerült kihasználnom a kínálkozó rést és visszavennem a pozíciómat. A célegyenesben még ment a komoly taktikai csata kívülről és belülről is, de sikerült védekeznem és megtartanom az ívet, így végül a 7. helyen sikerült behoznom a verdát.
A szezont végül holtversenyben, 61 ponttal zártuk a bajnokaspiránssal az összetett 2. helyért folyó harcban! Mivel neki több jobb statisztikai helyezése volt az évben, így a szabályok értelmében ő kapta a 2. helyet, én pedig az ÖSSZETETT 3. HELYET szereztem meg a bajnokságban! Ezúton is gratulálok neki a csatáért! 👏🤝
Búslakodásra semmi okunk! Első teljes keceli évemben a TOP 3 volt a kitűzött cél, és ezt a célunkat hiánytalanul teljesítettük. Egyáltalán nem volt ez egy rossz év, sőt!
Külön szeretnék gratulálni és sok sikert kívánni azoknak a srácoknak, lányoknak, akik most elhagyják az IFI kategóriát - akár azért, mert életkorban kinőtték, akár azért, mert szintet lépnek és más kategóriában folytatják a fejlődést. Hatalmas élmény volt veletek meccselni a pályán, jó utat és sok sikert a további karrieretekhez! 👊🏁
Hatalmas köszönet mindenkinek, aki egész évben szurkolt, ott volt a pálya szélén, szerelt, támogatott vagy csak egy jó szót mondott a depóban! Nélkületek nem sikerült volna!
Most jön a téli szerelés és a pihenés, de jövőre visszatérünk! 🔥🏎️💨🏆